A tegnapi kistarcsai pódiumbeszélgetés mély nyomot hagyott bennem... három gondolat különösen megragadott és azóta is bennem dolgozik:
Takács Imre azt mondta: „A szociális munkában nem számíthatsz azonnali eredményre. A munkád gyümölcse csak később érik be.”
– Ez annyira igaz… néha nehéz türelmesnek maradni, de ezek a szavak új erőt adtak. 
 
Bódis Kriszta így fogalmazott: „Az ország romokban hever. Mindent újra kell építeni. Ehhez nagy türelem és megértés szükséges.”
– Fáj kimondani, de így van. És mégis, van bennünk remény. Csak együtt sikerülhet! 
 
Iványi Gábor szavai pedig a lelkemig hatoltak: „A politikai kereszténységnek semmi köze nincs a krisztusi kereszténységhez. Az a keresztény, aki úgy cselekszik, ahogy Krisztus tette volna – függetlenül attól, hogy meg van-e keresztelve vagy hívőnek tartja-e magát. A cselekedet számít.”
– Ennél tisztábban és igazabban nem is lehetett volna megfogalmazni. 

Köszönjük a Talpra Tarcsa TISZA Sziget Kistarcsának a szervezést!